"Réges régen, még a világ létrejöttekor háromfelé szakadt a társadalom. Létrejött az istenek országa, a Menny, a halott lelkek világa, a Pokol és az emberek világa, az általunk is ismert univerzum. A három világ harmóniában élt együtt, még nem egyszer, Morsz, ki nem engedte fájdalomra és szenvedésre éhes lidérceit az emberek világába. Ezt a többi isten, élükön Jupiterrel azonnal megakadályozták Morsz világuralmi tervét. A démonokat, Erószra bízták, aki elzárata őket, egy a legerősebb ismert érzelemből, a szerelemből készült kalitkába." Hirtelen egy hangos horkolás hallatszik. "Ügh, ügh, ügm… Ha nem bánják, most egyenlőre felfüggesztem a történet felolvasását, mert, VALAKI NAGYON HANGOSAN horkol." A tanár az asztalra csapta könyvet. "Hasadra süt a Nap, Emili!"
"Ha?" ásítás "Úgy néz ki a tanár úr olyan unalmasan tartja az órát, hogy azonnal elalszom…"
"Nagyon vicces, Emili. Legközelebb talán nevetek is, de ha esetleg, Ön nem haragszik, folytatnám az órát."
"Természetesen tanár úr."
"Köszönöm, Emili. Tehát ott tartottam, hogy: A démonokat Erószra bízták, aki elz…."
"Uncsi!" A tanár becsukja és idegesen az asztalra vágja a könyvet.
"Most azonnal mész ki a folyosóra!" A tanár ráüvöltött Emilire. Emili megvonta két vállát és nyugodt tempóban kiment a teremből.
Emili, lány létére egy igazi bajkeverő volt. Sosem tartozott a legtehetségesebb tanulók közé. Népszerűnek viszont annál inkább népszerű volt. Viselkedésével elnyerte az iskolában az Erkölcstelen Emili becenevet, mert folyton viccet csinált másokból. Emili egy híres vállalat főnökének lánya, aki azt gondolja, bármit megtehet bárkivel, hisz apuci úgyis szőnyeg alá söpri a dolgokat. Egyszer például ráüvöltött az igazgatóra, hogy, hogy merészeli félbeszakítani őt, miközben a barátnőivel - mert azért akadt egy-kettő - beszél. Ezt az ügyet az apja természetesen szintén eltussolta. Emili mindezek ellenére ugyanolyan átlagos tinédzser, mint a többi. Ő is csak a szerelmet üldözi, viszont eddig még nem sikerült párt találnia. Ki is szeretne egy lusta, ki ha nem én barátnőt? Mindig unott arccal nézett az összes párra az iskolában. Féltékeny volt rájuk.
Mikor Emili kilépett a teremből, úgy gondolta, körbejárja az iskolát, még ki nem csengetnek. Mikor a szekrényekhez ért, benézett a sajátjába, csak mert miért ne, alapon. Kinyitotta és észrevett egy halvány rózsaszín borítékot a könyvein. "Egy szerelmes levél!" Kiáltott fel, de nem túl hangosan, nehogy dilisnek nézzék. Azonnal kinyitotta a borítékot és elolvasta.
"Gratulálunk! Önre esett a választásunk utolsó sorsolásunk nyerteséül! Nyereménye, hogy részt vehet egy újabb játékban, ahol megtalálhatja igaz szerelmét. Csak írja alá a lap alján feltüntetett helyen, nevét szigorúan a négyzetbe írva, és azonnal bekerül a játékosok közé."
"Mi a fa… szén ez?"
Emili csalódottan és mérgesen visszatette a levelet a borítékba és visszahelyezte a könyveire.
"Mekkora egy hülyeség." Mormogta magában.
Iskola után Emili gondosan bepakol a táskájába, a talál levelet pedig szintén becsúsztatta könyvei közé. Hazafelé tartva tovább morfondírozott a levélen. Hazaérve - egy 34 emeletes felhőkarcoló legmagasabb szintjére - kinyitotta az ajtót és belépett a lakásba. - Emili már egy éve egyedül él, kirepült a szülői fészekből, viszont továbbra is ragaszkodott szüleihez. Havonta kétszer látogatta őket, általában mikor elfogyott a pénze. - Hálószobájához érve kinyitotta ajtaját, levágta táskáját a megszokott sarokba és lefeküdt az ágyára.
"Miért mindig én?" Kérdezte magától. "A többi lány már régen talált magának valakit, akivel boldog lehet. Még az nyámnyila kis tökmag Anna is talált magának valakit. Édes Annám! Azt nem mondom, hogy nem érdemli meg a szerelmet, de ha ő igen… én miért nem?" Emili egyre inkább elszomorodik. Visszagondol arra amikor az egyik osztálytársa, Ágoston - az osztály senkije - megdicsérte a ruháját.
"Mit akart tőlem az a lúzer? Nem mintha nem esett volna jól, de akkor is! Pont ő dicsér meg? Nonszensz…"
Emili tovább gondolkodott, még elő nem vette újra a kapott levelet.
"Na aggyunk ennek még egy esélyt. Szóval, ha ezt aláírom, részt vehetek egy játékban, mi? Mi baj lehet ebből?" Tette fel magában a kérdést, keresett egy tollat és aláírta.
"Nem történt semmi. Mekkora egy meglepetés!" Mondta unott hangon. Emili hirtelen egy gyorsan terjedő füstre lett figyelmes. Megijedt és azonnal az ajtóhoz futott, de az meg sem moccant.
"Úristen! Itt fogok meghalni!" Gyorsan tárcsázta a segélyhívót de pechére nem volt térerő sem. Hirtelen egy mély hangra lesz figyelmes.
"Ezek szerint aláírtad a szerződést." Hangja visszhangzik. A füstben kezdett megjelenni egy félig emberre, félig kecskére hasonlító sötét alak körvonala.
"Te-te-te, te meg ki és mi vagy?" Kérdezte Emili ijedt, dadogó hangon. A füst lassan köddé vált és Emili meglátta a furcsa lényt teljes valójában. A lény közelebb hajolt hozzá.
"Szia, szöszi! Friderikusz vagyok, a faun. De szólíts nyugodtan Fricinek."
"Tessék?"
"Füledre feküdtél fruska?? Mint mondottam, Friderikusz vagyok a faun." A faun megfogta Emili állát, és farkasszemet nézett vele, huncut mosollyal arcán.
"Nem engednél el? Fontosabb kérdés: Hogy kerülsz ide?"
"Szerencsétlen, szétszórt szamár. Szerződés született kettőnk között, kajlám."
"Úgy érted, veled kötöttem a…? Mi a fa…"
".Faun! De igen, jól hallottad. Velem kötötted a szerződést."
"Akkor te segítesz megtalálni a nagy Ő-t?"
"Bingó! Shift és kis ő. No, de viccet visszafogva, igen, én fogok segíteni neked betölteni az az immediás rést a szívedben."
"De… mi köze a faunoknak… bármik is legyenek azok, a szerelemhez?"
"Mi vagyunk a bujaság bálványai, babám."
"De akkor is… Ti akkor csak a bódításban vagytok jók, nem?"
"Ott a pont… Alap estben igennel válaszolnék, de… tökéletes életem tragédiába torkollott, így lett szerény személyem a szerelem szelleménet szemérmetlen szolgája, szerelmem."
"..." Emili kidülledt szemekkel nézett a faunra, száját kitátotta, de éppen csak egy kicsit.
"Mi van? Ezt még fel kell fognom.… Hagyjuk. És hogy tudsz segíteni nekem egész pontosan?"
"Remélem, hogy megkérdezed." A faun előre sétált, és elkezdett mesélni. "Szeretett szülőföldünk születésekor létrejött a három világ. A menny, a pokol és a Föld. Morsz a halál istennője…"
"Ez hallottam már, te agybeteg! A lényegre!" Frici meglepődve nézett vissza Emilire.
"Szóval, a szenvedés szellemei szerencsétlenségünkre szabadon szárnyalnak és megszállták pár szerencsétlen sorsú ember lelkét."
"Aha… És hogy jövök én a képbe?" Kérdezte Emili.
"Ó, a te feladatod igazán ígéretes… A szenvedés szellemei által megszállt fiúkat kell meghódítanod."
"Jól kezdődik…" Mondta Emile, kissé kedvetlenül.
"És elárulnád, hogy az mégis, hogy a rézfán fütyülő rézangyalába? Mármint, ha nem vetted volna észre én nem éppen az a mindenkivel jól kijövő, osztály kedvenc lány vagyok."
"Oh-ho-hó! Itt van a kutya elásva! Te képes vagy egy olyan dologra, amire sok más lány nem."
"Ó, igen? Miben lennék én olyan különleges?" Kérdezte Emili kissé kedvetlenül.
"Hol lenne abban az izgalom, ha elmondanám neked? Magadtól megtalálod majd, mogorva mártír." Mondta Frici vicceskedve.
"Ó, persze már!… " Emili a két tenyerébe temette arcát. "Ilyen is csak a mesében van…"